Távoli Galaxis IPA - Jedi vagy Jetson?

A Csillagok Háborújával mindig egy bajom volt: bár huszadszor megnézve sem voltam képes megunni, valahogy sosem tudtam maradéktalanul magamévá tenni egyik szereplő karakterét sem. Luke Skywalker tejfelesszájú, hebrencs suhanc volt, majd egy hónapnyi Yoda-kiképzés után hirtelen szótlan bölccsé vált, aki magvas idézetekben beszél és Erejét fitogtatja, mindig is érthetetlen pálfordulásnak éreztem ezt. Darth Vader meggyőzőereje már a legelső részben sem hagyott maga után kívánni valót, de valahogy a stílusa nem volt éppen a legkifinomultabb. Távfojtogatás? Ugyan már. Han Solo nyolcvanas évek elején überkúlnak megalkotott alakja is kicsit mesterkéltnek hatott, nehogy már valaki ne szarja össze magát húsz birodalmi rohamosztagos fegyelmezett össztüze láttán, nem is beszélve Carrie Fisher napokban megjelent nyilatkozatáról, miszerint a Millenium Falcon kapitányának csókja olyan volt, mint egy osztriga a szájban. Bár jómagam élek-halok az osztrigáért, azért egy szenvedélyes csókot ilyen jelzővel illetni nem éppen egetrengető dicséret. Talán a legközelebb hozzám Ewan Mcgregor Obi-Wan Kenobija állt, de őt már korábban is kedveltem, miután kétszer lenyomta a fél világot egy motor bőrülésén, ezt a kalandot azóta is őszintén irigylem tőle.

A névválasztás mindenesetre akarva-akaratlanul terelte a gondolataimat ebbe a sztárvórszos irányba, azonban a kicsit komikusra sikerült cimkedesign gyorsan véget vetett a jediábrándoknak, mert azonnal Elroy ugrott be a Jetson család című rajzfilmsorozatból, aki elkószál valami rohadtul veszélyes aszteroidára összeszedni egy értékes komlót, majd hazaérve az apja egy hatalmas seggberúgás kíséretében leteremti, hogy ne hurcoljon a házba mindenféle galaktikus gizgazt, és a növényt rögvest űrszemétnek minősíti. Azt a kis szőkehajú figurát, aki az üvegen bűvöli a hermetikusan lezárt komlónövényt, simán el tudnám képzelni egy öt százaléknyi gyümölcsöt sem látott, cukros fruit juice oldalán is, valami hülye reklámban, ahol a kisgyermek gyümölcsleves szájjal mosolyogva hálásan tekint a nagyapjára, amiért az egész nap az almafára támasztott létrán görnyedt és szedte neki a sok termést, majd a lemenő nap fényében kisajtolta belőle az értékes levet. Talán ezen a dizájnon lehetett volna még kicsit finomítani, mondjuk szerepelhetett volna egy földönkívüli hórihorgas űrlény egy azték piramis tetején, amint a növényt átadja az őt istenségnek tekintő indiánoknak, vagy valami hasonló baromság.

Azonban az üvegben igazi kis kincsre leltem. Róth Zoltán söre az idei Házisörfőzők Nemzetközi Versenyének abszolút győztese lett, ami mindenképpen figyelemreméltó eredmény. A sört most a Legenda Sörfőzde segítségével nagyobb tételben is sikerült lefőzni, így egy rövid ideig biztos elérhető lesz a főbb beszerzőhelyeken, a Sörmanufaktúrában biztosan, érdemes gyorsan bezsákmányolni pár üveggel. Bár nem sikerült a Sörbúvár-féle pöffeszkedő, zabolázatlan habot életre keltenem, valószínűleg az első főzet kicsit máshogy sikerült ilyen szempontból, azért kellemesen aromás, karakteresen keserű fehér habot fejlesztett a sör, tavaszi virágoskertre és kicsit Amarillo és Simcoe komló keverékére emlékeztető jellegzetes illatával már előre jelezve, hogy nem kispályás versenyző akadt horogra. A sör neve egyébként nem légbőlkapott, hiszen a főző egy kevésbé ismert ausztrál komlófajtát, a Galaxyt használta aromakomlózásra, ami miatt valóban elüt a sör a hagyományos american IPA-tól: teljesen különleges jegyként megjelenik egyfajta virágosság, amit más komlófajtáknál nem lehet ennyire egyértelműen tapasztalni. A komlózás nagyon harmonikus, kifejezetten vad táncot jár a szájban, az első korty egy enyhe virágos és talán a Flying Dog Wildeman IPA-jára emlékeztető mangós-maracujás felhanggal érkezik, mindvégig megtartva a virágos komponenst, majd szépen és lágyan vált át egy hardcore felé hajló, de nagyon kellemes mélykeserűségbe, ami után kevés fenyőgyantás és citrusos íz marad a szájban és meglepetésre megmarad a mangó édessége is. Mindezen orgazmikus ízkavalkádot meleg téli kabátként kíséri a kicsit magasabb, 6,5%-os alkoholtartalom, aminek jelenléte ízben szinte alig jelenik meg, teljesen belesimul a gyantás karakterbe. A második-harmadik korty után nagyon enyhe élesztőíz jelenik meg, ami véleményem szerint teljessé teszi a sör harmonikus és igen változatos jellegét.

 Igen mély és földet súroló kalapemelés Róth Zoltánnak, amiért összekotyvasztotta ezt a műremeket. Ez a sör bátran harcba szállhatna a külhoni nagynevű versenytársakkal, nem hiszem, hogy vesztesen távozna a csatából. Remélem több főzet is készül majd belőle és rendszeresen élvezhetjük majd a jövőben is.

UPDATE: Az Amarillo és a Simcoe aroma nem véletlen, Zola és Pif is felhívta rá a figyelmemet, hogy a második főzet a Galaxy hiányában főleg fentebbi két komlóból készült, így ezek jelentek meg benne főleg.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a Facebook-oldalunkat!

Címkék: sör Galaxy IPA tavoli galaxis Házisörfőzők Nemzetközi Versenye

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.