7

Paprikás krumpli újratöltve

plumes de la cuisine , 2014.01.05. 12:06

Az étek, amely még a gasztronómia koronázatlan királyának, Paul Bocuse-nak az arcára is mosolyt csalt, a kóstolás után pedig emberiség egyik legnagyobb vívmányának nevezte a spanyol eredetű riojai burgonyát (forrás: http://buvosszakacs.blog.hu/2009/09/30/paprikas_krumpli_8), amely alapanyagait tekintve csupán néhány apróságban tér el a magyar testvérpárjától, a paprikás krumplitól. A differencia elsősorban az összetevők minőségéből ered, ez az, amin ennél a pofonegyszerű ételnél tényleg nem érdemes kispórolni, a többi már csak az elkészítője gondosságán, türelmén, és odafigyelésén múlik.

 IMG_0219.jpg

"Patatas a la riojana"/ burgonya riojai módra (1 főre) 

 IMG_0222.JPG

Az elkészítéshez egy magasabb falú serpenyőben jó minőségű extra szűz olivaolajat hevítünk, majd rádobunk egy csipet só társaságában két darab finomra vágott fokhagymát, amit éppen aranybarnára pirítunk. A pirított fokhagymához egy fej finomra szelt sonkahagymát adunk, majd üvegesre pároljuk. Megtisztítunk három darab közepes újburgonyát, csónak alakúra vágjuk és némi só és bors, valamint 20 dkg száraz kolbász  kíséretében a serpenyőbe szórjuk. 10 percig lassú tűzön kevergetés mellett pirítjuk, majd meghintjük egy csapott evőkanál jó minőségű (lehetőleg termelői) fűszerpaprikával. Miután elkevertük egy korty olivaolajjal a paprikát, nyomban felöntjük vízzel, nehogy megkeseredjen. Lassú tűzön, óvatos kevergetéssel addig főzzük, amíg a burgonya meg nem puhul, és a lé be nem sűrűsödik.

 IMG_0248.JPG

Krumpli sárgapaprikával, harcsasülttel (1 főre)

A paprikás krumpli előzőnél egy hajszálnyit bonyolultabb, ám de lényegesen különlegesebb, nemesebb verziója, hiszen kaliforniai paprikából és filézett harcsahúsból készül. Kezdésnek megtisztítunk három fej közepes újburgonyát, csónakosra vágjuk, sós vízben közepesen puhára főzzük.  A sárga kaliforniai paprikát cikkekre szeljük, majd addig grillezzük, míg a héja meg nem feketedik. Ezután késsel könnyedén le lehet fejteni róla a külső burkát. Egy evőkanál olivaolajjal és egy korty tokaji aszúval párosítva botmixerrel összepürésítjük.A harcsát és a félig főtt burgonyát kevés olivaolajon egy csipet sóval és borssal meghintve aranybarnára sütjük.

 IMG_0250.jpg

Címkék: harcsa krumpli paprika kolbász kaliforniai paprika paprikás krumpli bűvösszakács

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://holtgasztro.blog.hu/api/trackback/id/tr545735487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2014.01.06. 12:57:16

Emlékszem, régen a fizetés előtti, szűkös napok fogása volt a paprikás krumpli. Igaz, hogy olivaolaj helyett disznózsírral és kolbász helyett babérlevéllel készítették. (Érdekes, hogy a spanyolok is adnak hozzá babérlevelet).

A harcsasültes krumpli nagyon jól néz ki.

plumes de la cuisine 2014.01.06. 13:19:56

Igen valóban kevés a különbség a magyar és spanyol változat között. Sokszor a legegyszerűbb ételek reinkarnaciói nyújtják a legfejedelmibb ízélmenyt. Örülünk, hogy tetszett!

Morrancs 2014.01.06. 13:20:56

"Megtisztítunk három darab közepes újburgonyát, csónak alakúra vágjuk és némi só és bors, valamint 20 dkg száraz kolbász kíséretében a serpenyőbe szórjuk. 10 percig lassú tűzön kevergetés mellett főzzük"
Ez roppant nagy mutatvány, mivel ekkor még a leírás szerint nincsen folyadék az edényben, amin főhetne az étel.

plumes de la cuisine 2014.01.06. 13:24:27

Kedves Morrancs! Kritikai észrevételedet figyelembe vettünk és aszerint korrigáltuk a cikket, reméljük így már etimológiai kielégülésedhez is hozzájárultunk.

Zoltán Furik 2014.01.06. 14:44:32

A feleségemét nem cserélem el senki paprikás krumplijával.Pedig én is finomat tudok főzni.

Salika65 2014.01.06. 22:51:04

Finom lehet a barnára pirított fokhagymával a hagymát tovább pirítani-párolni. És mi lehet az a fenemód nagy minőségbeli különbség? A sonkahagyma? Na ne már. Ez egy sima paprikás krumpli, minden extra nélkül. A kolbászzsírhoz meg nem használnék olivaolajat, mert minek?

plumes de la cuisine 2014.01.06. 23:12:25

@Salika65: 1. Mivel a fokhagymát és a hagymát végig alacsony lángon pirítjuk, nem fog megkeseredni illetve megfeketedni, de természetesen kellő odafigyeléssel kell csinálni, folytonos kevergetés mellett.
2. A sonkahagymás ötlet nem talált, nem attól különleges, sőt, tulajdonképpen nem is írtuk, hogy ez olyan rettentő különleges lenne, csupán egy testvérkéje a "mi" paprikás-krumplinknak. Mindazonáltal a létező legegyszerűbb ételt is el lehet készíteni temérdek féle módon. A minőségbeli különbség titka a megfelelő minőségű alapanyag, a kellő tudás és mindenekelőtt az odafigyelés. Elvégre azt is kérdezhetnénk a gondolatmeneted alapján, hogy miért van az Onyx étlapján gulyásleves? Az is csak marha, paprika meg egy nagy halom zöldség kombója nem(nem mintha ahoz akarnám hasonlítani a fenti étket).
3. Én még nem hallottam olyanról, hogy az olívaolaj és a kolbász zsírja ütnék egymást. Egy igazán jó minőségű olívaolajnak olyan elképesztő ízkarakterei vannak ami semmi máshoz nem hasonlítható.
 
A bejegyzés trackback címe:

http://holtgasztro.blog.hu/api/trackback/id/tr485735487

©2012 Gasztroszexuális - Holtgasztro.blog.hu