Amszterdami sörfürdő

plumes de la cuisine , 2012.11.09. 12:27

sajat1.jpg

        A söröket sokan csak hideg, enyhén kenyérízű, de végül keserűvé váló lágersörökként ismerik. Manapság a tömegtermelésre specializálódott sörgyárak ennek a hihetetlenül komplex italnak teljesen elvették a változatosságát, a végletekig egyszerűsítették, és ezzel sajnálatos módon valahol a fogyasztókat is megtévesztették.

        Az évek során lebutított ízek és a lágersöröket előállító gyárak növekedése teljesen megváltoztatta a világ sörivási szokásait. Mivel a nagytermelők a termékeiket szinte bárhova képesek eljuttatni, a helyi kisüzemi főzdék jelentősége erősen csökkent. A legnagyobb kárt azonban maga az ital szenvedte, és vele együtt azok a sörivók, akik csak a kommerszhez jutnak hozzá. Pedig a változatosság, amivel ez az ital gyönyörködtethet, szinte végtelen, nem is beszélve arról, hogy milyen élvezetes egymás után felismerni az ízkomponenseket, a felhasznált anyagokat, amik együtt alkotnak harmonikus egészt. Egy olyan helyen, mint Amszterdam, erre könnyedén lehetőségünk nyílik. A várost megismerni lehetséges olyanoknak is, akik a sört, mint italt sosem emelik szájukhoz. De olyanoknak, akik legalább az új ízek felé éreznek nyitottságot, kötelező ezt a várost a beszerezhető sörök szemszögéből is megvizsgálni. Azoknak pedig, akik szeretik a folyékony kenyeret, valóságos paradicsomi kényeztetésben lehet részük. A holland nép egyetemes nyitottsága a sörök terén is komolyan megmutatkozik. A hazai termékek mellett természetes, hogy a szomszédos Belgium változatos sörvilága is képviseltetve van, de emellett Amerika, Németország, Nagy-Britannia és számos más ország főzdéinek sok-sok érdekes főzete is fellelhető. Ahhoz, hogy Amszterdamot, mint sört megismerjük, nem a Heineken és az Amstel gyárba kell ellátogatnunk. Ezekre pazarolni az időt, amikor kincseket is találhatunk nem más, mint dőreség. Így felejtsük el a nagy lágergyárakat, a megszokott ízeket és ugorjunk fejest egy kevesek által ismert és megértett birodalomba.

 

Amiket látogatni kell:

De Bierkoning: Hamar eláll az ember lélegzete, ha betéved a Dam Square közelében található kincsesbányába.
Hatalmas üveges sörkollekció a világ minden tájáról, sörirodalmi remekek, poharak széles választéka és tágra nyílt szemek: talán ezekkel lehet a legjobban jellemezni. Csak arra kell vigyázni, nehogy az ember elvesszen a kínálat dzsungelében, mert végül ideje sem marad várost nézni.

de bierkonig.jpg

De Bekeerde Suster: Hangulatos, éjszakánként általában nagy embertömeget vonzó kocsma, amely sörfőzdeként is működik. Hangulatos, a régmúlt kocsmáit idéző belső design és az igényes sörök választéka teszi igazán naggyá.

bekeerde suster.jpg

Bierproeflokaal In De Wildeman: Kihagyhatatlan hely, egy viszonylag kisebb, de annál érdekesebb kis kocsma szintén a Dam Square közelében. Egészen hihetelen, több, mint száz sört felvonultató üveges kollekció mellett tizenhat különböző hordó van csapra verve. Nem véletlen, hogy a Flying Dog nevű sörfőzde a kocsma alapításának 25. évfordulójára egy külön sörrel is kedveskedett nekik, amit a kocsmában egyébként csapoltan lehet beszerezni.

sajat2.jpg

 

A kóstolt sörök:

 

Hanssens Oude Gueuze: A gueuze sört gyakran belga champagneként is emlegetik, nem véletlenül. Bár a régebbi időkben gyakrabban fogyasztott sörfajta napjainkban ismét népszerűsödik, még mindig a ritkaságok kategóriájába sorolhatjuk. A gueuze sörtípus két eltérő évjáratú lambic (spontánerjesztésű belga sör) keveréke. A fiatalabbik szolgáltatja a cukrot, ami szükséges a sör további kb. fél éves erjedéséhez, ami már az üvegben megy végbe. A fiatalabb és idősebb lambic keverékének aránya eltérő, általában 1 éves lambic teszi ki a keverék ötven százalékát, a maradék ötvenet pedig 2-3 éves hordókból töltik ki.hanssens oude gueuze.jpg Az oude (old) jelző a sör neve előtt a készítési eljárásra utal. A gueuze sörök érdekes ízét sok serfőző igyekezett utólag hozzáadott cukorral egyszerűsíteni, így egy sokkal édesebb karakterű italt kapott, amit sokkal populárisabb lett. A 90-es évek végén  megalakult HORAL (Hagyományos Eljárással Készült Lambic Sörök Bizottsága), a hagyományos főzési eljárást promotálva az oude kezőt csak azok elé a termékek elé biggyeszti, amikhez nem adnak utólag semmilyen cukrot.

            A sör aromája alig-alig malátás, inkább gyümölcsös száraz fehérborra emlékeztet, enyhe sajtaromával vegyítve. A szinte nem is létező hab mögött igazi érték bújik meg, nagyon érdekes ízkombinácóval. Az eleinte megjelenő zöldalma, ribizli és meggyíz hamar átmegy egy száraz fanyar, kicsit ecetes és ciderszerű ízbe. A szájpadon kifejezett szárazságot és savanykás meggy utóízt hagy. Remekül kiegyensúlyozott, harmonikus sör, amiben a gyümölcsös frissesség és a savanyúság egymást kísérgetve jelenik meg.

 

Flying Dog IPA-k: A Brew dog mellett a Flying Dog napjaink egyik leghíresebb punk sörfőzdéje. A filozófiájuk lényege egy punkmozgalomra hajazó rebellió a nagyüzemi igénytelen sörkészítés ellen, saját speciális söreiket csatasorba állítva. A Flying dog egyik specialitása az IPA, vagy India Pale Ale. A sörtípus Amerikában hihetetlen népszerűségre tett szert az elmúlt évtizedekben, mára temérdek kis főzdének vált védjegyévé. Az amerikai komlófajták (pl. cascade, columbus) citrusossága, fűszeressége és enyhe gyantás íze kitűnő alapot ad a modern IPA-k előállításához. Az IPA története Nagy Britanniában kezdődött. A Brit kelet-indiai Társaság Indiai állomáshelyeire az anyaföldről akartak sört szállítani az ott állomásozóknak, azonban a tengeri út több, mint 6 hónapot vett igénybe, ami alatt a legtöbb ale megromlott, fogyaszthatatlanná vált. A sörök erőteljes komlózása azonban megóvta őket a tengeri úton, és iható állapotban érkeztek meg a Távol-keletre. Innen ered az erősen komlózott sörökre az IPA elnevezés, annak ellnére, hogy a serfőzők az indiai hajóutak előtt is ismerték már a komló tartósító hatását. Az IPA alapkarakterét tehát a benne levő komló adja.

            Snake Dog IPA: Kiegyensúlyozott, harmonikus sör. Erőteljes fűszeres, citrusos aromája már előre jelzi, nem mindennapi versenyző akadt horgunkra. flying-dog-snake-dog-ipa.jpgVékony, kitartóan feszülő habja kicsit kesernyés, de jól egészíti ki a sör ízét. Az aranybarna sörben először megjelenik a fűszeresség, majd a citrusos-gyümölcsös íz is, kevés fenyőmagos-gyantás felhanggal. Enyhe karamelles édesség is jelen van. A fűszeresség megmarad a szájban, utóízként is csak kevés komlókeserűség jelentkezik.

            Raging Bitch Belgian Style Ipa: A serfőzde fennállásának huszadik évfordulójára gyártott sör igazi meglepetés. Hasonlít az előbbi IPA-hoz, a lényegi eltérés az erőteljesebb, agresszívabb karakter,Product - Flying Dog Raging Bitch Belgian-Style IPA.preview.jpg és az amarillo komló miatt megjelenő enyhe narancsos íz és aroma. Igazi üvegbe zárt démon, amely kieresztve igazi fűszeres-gyantás ízélményben részesíti a merész vállalkozókat.

  

          In de Wildeman Farmhouse IPA: A Bierproeflokaal In de Wildeman nevű amszterdami kocsma 25. szülinapjának tiszteletére állították elő ezt az IPA-t. FlyingDog_Farmhouse_IPA.jpgA belga sörélesztők ízkarakterét magában hordozó ital igazi fűszeres IPA, amelyben megjelenik a trópusi gyümölcsök, leginkább a mangó íze is. A kocsmában csapolva is beszerezhető.

 

De Bekeerde Suster sörei: A kocsmaként is üzemelő sörfőzde három sajátkészítésű csapoltat is kínál, amit helyben főznek. A blonde ros egy kellemesen frissítő és könnyed ale, aminek nagyon kellemesen domináló tönkölybúzakenyérre hajazó malátautóíze van. Komló jelenléte csak közepén érződik, keserűség szinte alig jellemzi. A witte ros egy szintén igen könnyű, tipikus belga búza, ami az édesebb, sült banános karaktert hordozza, kevésbé a gabonaízt. A Manke Monnik a sörfőzde tripelje, egy aranybarna színű, alapvetően malátás aromájú sör. A magasabb alkoholtartalom ellenére nem tűnik erősnek, a kezdeti malátás íz mellett a kellemes testesség is megjelenik, nagyon enyhe citrusossággal. A hidegben melengető, igen jó sör.

blonde ros.JPGwitte ros.jpgde manke monnik.jpg

 

Barbar Honigbier: Sárgásbarna, tisztes habbal rendelkező sör, melynek aromájában a malátás élesztős érzet mellett megjelenik a méz is. Nehéz sör, az először megjelenő malátásság és enyhe trópusi gyümölcsíz utána érkezik a méz intenzív és erős, de melengető édes íze egy kevés élesztős érzéssel vegyítve.Az édessel kontrasztot képezve hamar keserű utóíz jelentkezik a száj hátsó részén.

uveg_barbar.png

Emellisse Milk stout: A milk stoutok szintén a ritkábban fellelhető sörök közé tartoznak. Ezekben a stoutokban, amelyekben a pörkölt feketemaláta felhasználása miatt kávészerű és kicsit szenes ízt érezhetünk, a glükóz mellé laktózt is adnak, amit a sörélesztők nem fermentálnak, ezáltal édesebb ízt kölcsönöznek az italnak. A sörnek barnásfeket színe és krémes habja mögött egy barnasörös kandiscukrossággal kezdődő íz után megjelenik a feketekávé erősebb íze, kevés zaccos kávés felhanggal, továbbá az igen édes tejkaramellíz, ami meg is marad végig utóízként a szájban. 

Product - Bierbrouwerij Emelisse.preview.jpg

Emelisse Imperial Doppelbock: Télen a hideg ellen védekezni próbálóknak jó választás a melengető hatás miatt, azonban kicsit kiegyensúlyozatlan sör. Sötétbarna színű, szép piszkosfehér, de vékony habbal. A duplabakokra jellemző erőteljes testesség itt egy kicsit a geil irányába csap át, az édes íz mellett kevés karamell- és csokoládéíz is érződik, majd utóízként édes alkoholos érzet marad a száj hátuljában.

Chouffe Bock 6666: Egy sokkal kiegyensúlyozottabb baksör sötétbarna színnel és vékony, fehéres, hamar eltűnő habbal. Közepesen testes, kicsit élénkebb sör, így kibontakozik az édeskaramelles íz mellett a maláta- és élesztőíz is. Alkoholos utóíz kevésbé jelentkezik.

lachouffe.jpg

Brouvertij Struis: Az egyik olyan sör, ami Hollandia büszkesége lehet. Erősebb belga ale típusú sör harmonikus, jól fogyasztható. 4241-struis-logo.jpgSötétebb barnás színű, piszkosfehér habja kenyér és karamellaromájú. Eleinte kellemes édes íz jelentkezik, kicsit milk stout-szerű, majd egy kicsit összetettebb élsztős és erdei gyümölcsös ízzel folytatódik, majd jellegzetes ale utóízt hagy a szájban.

Címkék: sör amszterdam IPA flying dog Gueuze

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://holtgasztro.blog.hu/api/trackback/id/tr784898695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://holtgasztro.blog.hu/api/trackback/id/tr184898695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

©2012 Gasztroszexuális - Holtgasztro.blog.hu