Narancsos mogyoróvaj

plumes de la cuisine , 2013.10.04. 18:26

 Avagy hogyan készítsük el a nutella egészséges alternatíváját

IMAG0937.jpg

A kereskedelmi tévéinkben tucatszámra játszott hollywoodi kasszasikerekből ismerős képkocka, melyben a szeplős képű nebuló a piros-kockás abrosszal fedett reggeliző asztal mellett éppen mogyoróvajas – lekváros kenyeret majszol, miközben a jól szituált édesanyja egy ugyanolyan kinézetű szendvicset csomagol el az iskolatáskába, sokak számára ismerős lehet. Emlékszem, gyerekként gyakran nagy áhítattal, nyálcsorgatva figyeltem e képsorokat, majd kinyargaltam a konyhába és nagyot merítettem a nutellás bögréből, hiszen ez volt az egyetlen dolog, ami egy hangyányit is hasonlított arra a masszára, amit a tévében láttam. Ma már azonban nálunk is nagyszámban elérhetők az előre legyártott, üveges mogyorókrémek, amelynek megvásárlására alacsony mogyoró, magas cukor – és tartósítószer tartalma miatt senkit sem biztatnánk, pláne, ha számba vesszük, milyen egyszerűen, és olcsón el lehet készíteni ezt a nem minden napi finomságot házi körülmények között is.

Először is szükségünk lesz 40 dkg sótlan mogyoróra, melyet aprítógép segítségével pépes állagúvá alakítunk. Ezután egy csipet jó minőségű (ha lehet tengeri) sót, két kanál mézet, két kanál olívaolajat, valamint annyi tejet adunk hozzá, amennyit a massza felvesz (kb. 1,5 dl).  A mi verziónkat egy kis narancshéj bolondította meg, de el tudjuk képzelni egy csipet chilivel is :)

IMAG0941.jpg

Címkék: narancs mogyoróvaj

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://holtgasztro.blog.hu/api/trackback/id/tr485551724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://holtgasztro.blog.hu/api/trackback/id/tr245551724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

©2012 Gasztroszexuális - Holtgasztro.blog.hu