Tavaszi céklás-avokádós kúra

plumes de la cuisine , 2013.02.27. 22:40

avok1.jpg

Kezdeném azzal, mielőtt még szó érné a ház elejét vagy esetleges gyanusítgatások látnának napvilágot, hogy nem vagyok vérszegény, legalábbis egy hete még nem voltam, továbbá legjobb tudomásom szerint nincs semmiféle prosztatabántalmam (kopogtam is hármat az asztal alján). Egészségügyileg kipipálva láttam hát neki céklát és avokádót vásárolni, aztán hazaérve jutott eszembe a kettő kombinációja, amiből az alábbi tavaszváró alkotás született.

 

Diós cékla avokádókrémmel:

 

Avokádókrém:

 2 avokádó

1,5 evőkanál tejföl

1dl tej

almaecet

friss citrom leve

 

Az avokádót felaprítjuk, egy keverőpohárba tesszük, melléöntjök a tejet, hozzámérjük a tejfölt és az egészet botmixerrel homogénre turmixoljuk. Ezután következik a lényegi rész, az ízesítés. A sót jelen esetben felejtsük el. Nagyjából negyed citrom levét tettem bele, meg egy kevés almaecetet, a lényeg az állandó kóstolgatás, a végén lágy almás, simogatóan avokádós karaktert kell, hogy kapjunk. A krémet ezután szobahőmérsékleten hagyjuk pihenni fél órát.

 

Diós cékla:

1 cékla

darált dió

sok-sok vaj :)

 

A céklát csíkokra is vághatjuk vagy vékony korongokra. A vajat serpenyőben felolvasztjuk, annyit, hogy a céklát két részletben belehelyezve ellepje azt.

kezd2.jpg


A céklát maximum öt percen át pirítsuk a vajon, így fogkemény is marad, de kellően átveszi a vaj ízét. Ha kész, a még meleg céklát gyorsan helyezzük tányérra és szórjuk meg dióval.

kezd1.jpg

Végezetül tálaljuk az avokádókrémmel, és fogyasszuk jó étvággyal!

avok2.jpg

Ha tetszett a cikk, kövesd a Facebook-oldalunkat!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://holtgasztro.blog.hu/api/trackback/id/tr215109105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://holtgasztro.blog.hu/api/trackback/id/tr135109105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

©2012 Gasztroszexuális - Holtgasztro.blog.hu

süti beállítások módosítása