Csemegevolúció (avagy miből lesz a "Holtgasztro" cserebogár)
Életünk rendkívül tetemes részét teszi ki az evés és az azzal kapcsolatos szokások, habitusok. Legyünk akár tudományosak és vigyünk be tápanyagot, akár mohók és zabáljunk, legyünk ünnepélyesek és lakomázzunk, vagy belső építész módjára burkoljunk hideget-meleget, végső soron ugyanoda jutunk, bármely utat járunk is be. A lényeg a kaja.
De mi is az étek, ami elénk kerül? Mi van benne? Mik azok az evolúciós lépések, melyeken végighaladva a hozzávalók tökéletes fogássá válnak?
Elképesztő belegondolni mekkora utat is jár be egy étel, illetve első sorban a hozzávalók addig, míg szépen kicicomázva, melegen elénk kerülnek a tányéron. Haladjunk hát szépen sorban, képzeljük magunkat a kulisszák mögé, legyünk gondolatban akár anyukánk vagy nagymamánk egy vasárnapi ebéd előtt, akár egy séf a dolgos hétköznapjaiban. Mivel is indul az egész szertartás?
1. Zsákmányolás a piacon, a hentesnél vagy csak a sarki boltban.
Egy oroszlán valószínűleg a mennyekben érezné magát, ha kedvére válogathatna a vadászni kívánt antilopcsorda valamennyi tagja közül. "Lássuk csak, ma egy frissebb húsú borjat válasszak? Vagy legyen inkább egy markánsabb izomzatú, érett korú bika?". Egy zsiráf besárgulna az irigységtől, ha látná, hogy amíg neki csak évmilliók alatt sikerült hosszú nyakat növeszteni, számunkra csupán egy létra szükséges, hogy elérjük a legfelső gyümölcsöt a fán. Nekünk embereknek, uralkodó fajként a Föld nevű bolygón megadatott az a szerencse, hogy mindezt "természetesnek" vegyük, bármilyen paradox is maga a kifejezés ebben a kontextusban. Választhatunk borjút, malacot, csirkét, struccot, cápát vagy akármilyen egzotikusan csengő nevű állati húst. Egy dolog van csak, ami elénk állhat, az állatvédő szuperegonk. Most azonban leküzdjük lelkünk WWF-es része által szült bűntudatunkat és csak azért is bevásárolunk minden földi, tengeri és folyami jót. Nem kíméljük a zöldségesek zsenge és színes kollekcióját sem. A fűszerboltos öregúr készletét is apasztjuk egy keveset. Még netán a tejboltot is kifosztjuk. Figyelünk, hogy minden a lehető legfrissebb, legtermészetesebb legyen, hiszen ha a hozzávalók megfelelőek, már félig kész a tökéletes fogás.
2. Az alkotófolyamat
Az első lépés után jön a dolgos része a műveletnek, mely számunkra bizonyára a legtöbb izgalommal jár.A hozzávalók nyersből főtté-sültté varázslása egyfajta építkezés, aminek során sok kis részletből alkotunk egy igazán nagy remekművet. Mert igenis bárki, bármit főz, az végtére is egy alkotás, mely megörvendeztet mindannyiunkat, a művész pedig, aki elkészíti, tiszteletet érdemel. Nem a tökéletes májusi vágású bárány bordája vagy a sörrel itatott marha márványos bélszíne az igazi lényeg, hanem hogy az étel örömmel, szível, s lélekkel legyen elkészítve. Nem is beszélve arról, micsoda szociális kapacitást rejteget magában a főzés. Márpedig összehoz és összetart, remek program mind családi, mind baráti körben. Gondoljunk csak egy remek grillpartyra vagy a pillanatra, mikor az izzó parázs körül ülve lassan készre sütjük a szalonnánkat, annak zsírját bőszen itatgatjuk kenyerünkkel... A hangulat úgy magával ragad, hogy csak igen nehezen, önmagamat "megerőszakolva" tudom visszaterelni gondolataimat a valós képek alkotta világába.
3. Faljunk végre!
A végső lépés a jutalom, ami a szakácsot és a vendégnépet megilleti: az evés. Szentélyünk, ahol a gondolatsorunk beteljesül, a vájú. Sznobok közt szokás asztalnak is nevezni, de ne ragadjunk le efféle apróságoknál. Bendőnk étellel, gondolataink finom ízekkel, s falatok között felröppenő kis történetekkel, diskurálgatásokkal lesz teli. A teltség kellemes, nem zavaró. Az elégedettség jele nem a taps, csupán egy egyszerű mondat: "Kérek még!"
A kitartó munka végül meghozza gyümölcsét: az arcokra kiülő felhőtlen örömöt, mely minden fáradtságát kárpótolja a szakácsnak.
Amondók vagyunk, hogy ha lehet ilyen szép gondolatokkal főzni és enni, miért ne tegyük ezt minden étkezésnél? Hiszen egy nap 3-szor is eszünk tán, az egy életre levetítve akár 80ezer alkalom. Ennyi örömszerzési lehetőséget bűn lenne eltékozolni, nemde?
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
