Brew! Studio az Élesztőben

plumes de la cuisine , 2013.05.30. 15:46 · 1 trackback

egy_1.jpg

Mostanság a csapon kívül mindenhonnan az Élesztő folyik sörös berkekben, ami nem csoda, hiszen elég tisztességes hazai kisüzemi kollekciót sikerült csapra verniük már az induláskor. Legújabb kezdeményezésük a Brew! Studio, melynek lényege elsősorban a házi sörfőzés megismertetése a hazai közönséggel. A terv szerint heti egy alkalommal tartandó rendezvények valószínűleg sok lehetőséget fognak kínálni az érdeklődőknek: egyrészt kis házi sörfőzők mutathatják be termékeiket a nagyközönségnek, amire eddig ilyen szervezett keretek között és ilyen rendszerességgel nemigen volt lehetőség, lesznek házi sörfőzőkurzusok, még sör-sommelier képzést is terveznek a jövőben. Az első alkalommal a Házisörfőzők Nemzetközi Versenyén már bemutatkozott, ötletes designú Gólem Sörfőzde hozta el két főzetét.

einz zwo.jpg

Az Einz, Zwo egy gyönyörű tiszta és világos bajor búza, eredeti nevén Einz, Zwo, Hasselhof, amiből az utolsó tagot szerintem nagy kár, hogy lecsípték, jól illett a végére a szebb napokat is megélt színész kőkemény német precízséggel hasító neve (a videóhoz csak annyit: ugyan már, nézzünk kicsit magunkba, mindenkivel megtörténhet az ilyen, csak evett egyet a kádban:)). A szép, kicsit vékonyka, hófehér habot fejlesztő sör aromája magán hordoz minden német búza jegyet: a kezdeti banánosság és édeskés illat mellett orrbavág a búzamaláta lágy, krémesen édes jellegzetes illata, majd megjelenik a komló enyhe citromfüvessége, csendes terelőbójaként. Az első kortynál már érződik, kiegyensúlyozott, harmonikus sört állítottak össze a fiúk, kőkeményen dominál a búzamaláta és háttérbe szorul a kenyérszerű árpamaláta íz, s a banános-fűszeres búzával nagyon jól harmonizál a komló elejétől érezhető citromhéjszerű, enyhén kesernyés íze. Én személy szerint inkább a kevésbé "steril", szűretlen búzákat szeretem a maguk komolyabb élesztősségével és enyhébb édességével, vagy ha már banános karakter kerül előtérbe, akkor a barna búzasöröket (lásd: Kloster Scheyern Weisse-Dunkel), de ez mit sem von le ennek a kellemes frissítőnek az értékéből.

kappitány.jpg

A Kappitány IPA viszont számomra egyértelmű csalódás volt, hiszen egyik kedvenc komlómat, a Simcoe-t és az illatorgiát hordozó Amarillot is használták benne, sajnos azonban az aromagazdagsága egyáltalán nem jelent meg. A vörösesbarna ital már sokkal komolyabb, tejeskávészínű habot fejlesztett, azonban az újvilági komlók aromáira várhattam napestig, nem nagyon akartak megjelenni, inkább egyfajta karamelles komponens jelezte már előre, hogy itt egy édesebb versenyző akadt horogra. Sajnos a komló az első korty alatt sem akart nagyon megjelenni, a kicsit kiegyensúlyozatlan sörben dominált a sok maradék cukor, tisztán és jól kivehetően, az illatában megjelent karamellesség sem érződött igazán, ami miatt elég geilre és jellegtelenre sikerült. 

golem.jpg

A következő alkalommal egy újabb házi sörfőzde mutatkozik be június 14-én, addig is még itt a Főzdefeszt, meg a hétvégi Belga Sörfesztivál, úgyhogy poharakat és másnaposság elleni zöldségorgiás koktélokat előkészíteni.

Címkék: élesztő David IPA Főzdefeszt brew studio kappitány einz zwo Gólem Gólem Sörfőzde Hasselhof

Szólj hozzá! · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://holtgasztro.blog.hu/api/trackback/id/tr785336033

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Élesztő 2013.07.19. 19:34:18

Helyszín: 1094 Bp., Tűzoltó u. 22. Látogatás: 2013. május 1. 19:30-21:00                2013. május 25. 18:00-19:30 > A sörforradalmat elsöpörni már nem lehe...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://holtgasztro.blog.hu/api/trackback/id/tr205336033

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Élesztő 2013.07.19. 19:34:18

Helyszín: 1094 Bp., Tűzoltó u. 22. Látogatás: 2013. május 1. 19:30-21:00                2013. május 25. 18:00-19:30 > A sörforradalmat elsöpörni már nem lehe...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

©2012 Gasztroszexuális - Holtgasztro.blog.hu

süti beállítások módosítása