Nagy robaj ébresztett legédesebb álmomból aznap reggel. A nap melengető sugarai simogatták már ugyan arcom pírját, mégis képes voltam még magamra parancsolni még jó fél óra pihenést, s kidekorálni ágyamat még egy foltnyi nyállal. Kimerült, s fáradt voltam, bár okát nem sikerült kiderítenem elsőre, úgy éreztem, mintha egy hangulatromboló démon vont volna szárnyai alá, s nem akarna napok óta elereszteni. Lassan kikászálódtam, friss ropogósra vasalt fehér ingemet magamra kaptam, bőrnadrágom szíját feszesebbre húztam, mint előző nap, lévén az esti munka során jártányi időm sem maradt evésre, így sokszor kikerekedő bendőm most üresen, s mardosón kongott, de öröm az ürömben, legalább aznap slankabb ember látványát keltettem. Lecaplattam az emeletről és az utcára léptem, mivel tudtam, a zsibongás oka a kocsmámba érkezett serszállítmány.

        Az utóbbi napok fesztiválszerű hangulata a kis krimómban - melynek a Fogadó a támolygó baráthoz nevet adtam, ötletét egy közelben állandóan részegen dülöngélő csuhás szolgáltatta egy vad reggelen - erősen megcsappantotta a sörkészletet, így Auguste barátom a közeli serfőzdéből szerzett nekem jópár hordót, amit az elkövetkezendő három napban terveztem teljesen kiüríttetni vendégeim által. Bár nem panaszkodhattam a fogadó népszerűségére, amelynek népes kuncsafthada késő délutántól kora hajnalig dorbézolt az utcán, s a kocsmaasztaloknál egyaránt, mégsem éreztem magam boldognak, s ennek okára a csapra verendő hordók berakodásánál jöttem rá. Hirtelen az az érzésem támadt, nem nyújtok én mást minden este, mint ezeknek a nehéz fatartályoknak a tartalmát, egy szürke, átlagos kis egérke vagyok, aki más kotyvalékát adja el jó pénzért, csak egy szimpla állomás a serkészítéstől annak torkon történő legurulásáig haladó úton. Bár vendégeim vidámsága kézzel fogható volt, én valahogy nem vettem részt ebben a vigalomban, csak mérget fakasztó pénzszedő voltam, aki kedvét szegi a mulatozóknak.

        Egyre nyugtalanabb voltam, szomorúságom nőttön nőtt, már azon voltam, aznap nincs is kedvem kinyitni, el akartam bújni a világ tágra nyílt szemmel engem fürkésző tekintete elől, elvonulni a hegyek közé békében. De akkor történt valami, ami mindent megváltoztatott, akár egy napos égen feltörő, oda nem illő harsány mennydörgés.

        Auguste barátom az egyik utolsó hordót próbálta kiemelni ósdi, viharvert szekeréből - amit már az előző tulajdonos is csak szalmarekesznek használt, el sem tudom képzelni, milyen delirózus,tudatborult állapot vitte rá annak megvételére - mikor a sarki pék nagy rohanásában összeütközött vele, s mind a hordó tartalma, mind a kenyeres kezében tartott négy vekni kenyér az utca macskakövezetére borult. Haj, lett ott nagy civakodás, egymás pocskondiázása, de én mondom, egy fia szóra sem emlékszem az egészből, mivel akkor egy kis gyertya kigyúlt fejemben, és megláttam az alkotói rést, ahol hozzátehetek valamit kocsmám zakatoló gépezetéhez. Mit sem törődve barátom pofonra emelkedő öklével, és a pék hadonászó kezével, mellyel a súlyos ökölcsapást igyekezett elhárítani, berohantam konyhám magányába és nekiláttam összelisztezni a kezem, felborogatni a kondérokat, rápirítani a tűzzel ujjaimra, egyszóval annak, amit gyakorlatlan személyem főzésnek mer nevezni, bár inkább kavircolás, kontárkodás lenne a helyes szó.

        Színt kapott a világ egyik pillanatról a másikra, élvezettel öntöttem ki a lisztet, hagytam, hadd fátyolozza be a tiszta szobát, s vele engemet is, pedig tegnap este, Isten a tanúm, úgy lecsutakoltam magamat, mint egy jól nevelt kisiskolás anyja szigorú, intő szavának hatására. Mily komor helynek is láttam addig a pince főzőhelyiségét, lévén estére majd mindig ugyanazt készítettem, s már magam is az unalom süllyesztőjében vesztegeltem. Gyúrtam a tésztát, ujjaim között hurkásodott az összegyúrt lisztes massza, éreztem belőle feltörni a sör illatát, s már láttam is egy különleges estét, ahol a város elsőszámú fogadójában új fogást szolgálnak fel, melyet a fantáziadús kocsmáros talált fel egy szerencsétlen baleset folyományaként. Mire megsült a cipó, már extázisban vártam az első betérő vendég arcát megjelenni a pult mögül.

        Aznap este ugyanúgy teltház volt, ugyanannyi vendégem volt, ugyanannyi hang hagyta el a dalra fakadó torkokat. De ezegyszer engem is befogadtak a mulatozók köreibe. Nemcsak azért rendeltek ételt, mert úgy érezték, túlzottan kavargatja gyomrukat az elfogyasztott itóka, hanem érdekelte őket az új ötlet, az újdonság, amivel addig oly ritkán szolgáltam nekik.

        Éjjel lefeküdtem, fejemet párnámra hajtván végre hosszú idő óta először kacifántos mosollyal az arcomon aludtam el. A legszebb álom hullott szememre akkor, mely valósággá is vált egy rövid időre: szakácskocsmáros voltam saját fogadómban.